A kézilabdával úgy ismerkedtünk meg 2004-ben, hogy elsősként az osztályunk fele a testnevelés tagozatba került, ahol több, és keményebb tesi órák voltak, és délután is gyakran voltak foglalkozások. A fiúk kosarazhattak, vagy focizhattak, a lányok pedig talajtornáztak, és kéziztek. Trombitás Árpi bácsi volt, aki megtanított minket a kézilabda alapjaira. A Mikszáth terme megfelelő volt a számunkra, hisz a szivacskézit kis pályán játszottuk. Már akkor nagyon szerettem a kézilabdát. Balkezesként jobb oldalra kerültem, de volt, amikor kapus voltam. A kapus posztját nagyon sokan kipróbáltuk, és volt, aki hosszabb időn keresztül kapusként szerepelt. Akkor még mindenki be mert állni a kapuba.
Jánosbá az elsős évünk utáni nyáron vett át minket, és nagyon sokat fejlődtünk. A 2006- 2007-es tanévben két csapatot is indítottunk a megyei Adidas gyermek bajnokságban, amit egyik csapatunk meg is nyert, másik csapatunk a harmadik lett. Beindultak az edzések, és több tornán, eseményen vettünk részt. 2007-ben egy felkészülési tornát nyertünk meg.
2006 nyarán tartottunk egy tábort, amit még nem János bácsi vezényelt. Az osztályfőnökünkkel, Adri nénivel, és Laci bácsival, a testnevelés tanárunkkal voltunk. A táborban fiúk isl voltak, akik kosaraztak, mi természetesen kéziztünk. A kosarasoknál gyakori volt egy név kitalálása a csapatnak, ekkor lettek ők a szürke farkasok. Mi vadmacskáknak neveztük el magunkat.
János bácsival első edzőtáborunkat a szakiban tartottuk nyáron. Csatlakozott hozzánk DD (Dombóvári Dóra), akit ismertünk, hisz ő a Noszlopyban kézizett. Attól kezdve minden nyáron tábort tartottunk. Voltunk egy évben a Noszlopynál, és megismerkedhettünk a Noszy gumis pályájával, nem sokan szerettük meg. A következő éveinket a csarnoknál töltöttük, illetve a mellette lévő focipályán. Közösön ebédeltünk a Mézes Mackóban, fagyiztunk, és visszamentünk a csarnokba, ahova kiraktuk a szőnyegeket, és együtt lazítottunk, beszélgettünk, vagy délutáni pihenőt tartottunk.
2008-ban nagy változást tapasztalhattunk, amikor bejött a kemény labda, és a nagyobb pálya. A játékot nem négyen, hanem egyszerre heten játszottuk a kapussal együtt. Aztán a wax-szal is megismerkedtünk. Ez a dolog nagyon ismeretlen volt a számunkra. Emlékszem, első alkalommal annyit kentem a kezemre, hogy a labdát alig tudtam elengedni. Nem csak az ujjaimra, a tenyeremre is tettem, és sokszor azt szagolgattam. 🙂
2008. 04. 28-án a Marcaliban rendezték meg az Adidas Gyermek Bajnokság országos elődöntőjét, ahonnan továbbjutottunk, s így először bekerültünk az országos döntőbe. Még fel sem foghattuk, mi volt a tét azon a napon. Mégis tudtuk, hogy nagy jelentősége lehet a dolognak, mert a lelátó talán akkor telt meg először meccsünkön. A legnagyobb csatát a Mecseknádasd ellen vívtuk. Ezen a meccsen nem csak mi, de a szülők, és a nézők is csatáztak egymással. Óriási hangulat volt a pályán belül, és kívül is. A nézők kiabáltak, némelyik vendégszurkoló üvöltött, és őrjöngött, mi pedig az utolsó pillanatig küzdöttünk. Megszorított minket a Mecseknádasd, de mi örülhettünk győztesként a végén.
2008 májusában rendezték az országos döntőt Gödöllőn. Ez nagyon nagy élmény volt a számunkra. Megismerkedtünk ismeretlen csapatokkal, és a Győrrel is jó barátságba keveredtünk arra a pár napra. A hetedik helyért való küzdelemben Gödöllő ellen maradtunk alul hétméteres dobásokkal.
2008 nyarán a strandot is meglátogattuk, és először strand kézilabdáztunk, csak a rendes kézi szabályaival. Ezt nagyon élveztük, bár meleg volt, és a homok is szokatlan.
A 2009-es évben jól szerepeltünk az Adidas Kézilabda Gyermek Bajnokságban. Ha jól emlékszem, ebben az évben csatlakozott hozzánk Dodó (Bán-Farkas Dorottya) aki azóta is a kapunkat őrzi.
Január 17-én kezdtük az évet, akkor a Nagyatád, és a Csurgó nem volt ellenfél a számunkra. 24-én a Szemes ellen sem volt rangadó a meccs. A régiós döntőn az ezüstért folytatott meccsen ismét óriási csatát vívtuk a Mecseknádasd ellen. A másodpercek lassan teltek, mi pedig egyre jobban izgultunk. Katát piros lappal kiállították a meccsen, nélküle még nehezebb volt. Mindezeket félretéve újabb sikeres meccset könyvelhettünk el.
2009 nyarán (augusztus 16-22.) került sor a Cell Cup nemzetközi kézilabda fesztiválra Veszprémben, 15 ország részvételével, 160 csapattal. Ez egy óriási gálának számít a kézilabdások számára, ahova külföldi csapatok is érkeznek megmérettetésre. A nyáron ezt a tornát tűztük ki célul azokkal a reményekkel, hogy szoros, és jó meccseket tudjunk játszani, valamint hogy fejlődjünk, és tovább élvezzük a nyarat szeretett hobbinkkal.
Nagyot fordult velünk a világ, mikor hivatalosan is kihirdethettük, hogy megnyertük a tornát! Marcaliban úgy is nyilatkoztak rólunk, hogy hirtelen sztárok lettünk! Hatalmas érzés volt, mindegy egyes pillanata! Minden meccsünket magabiztosan megnyertük, a keresztjátéknál hatalmasat küzdve egy góllal bejutottunk a döntőbe, ahol lealáztuk ellenfelünket, és ezzel nyertünk. Akkora hangzavar árasztotta el a csarnokot, amekkorát ritkán láttunk. A szülők, és az ott megismert barátok mind nekünk szurkoltak, és a döntő lejátszása után páran befutottak hozzánk, és együtt jártunk örömtáncot, és együtt örültünk. Fergeteges élmény volt mindenki számára! A kézi mellett egyik este egy diszkóban is voltuk, ahol fiúcsapattal is megismerkedtünk, valamint nagyon jól éreztük magunkat. Az érmeket, a kupát, és a jutalom labdákat egy színpadon vehettük át, egy téren, több ezer ember előtt. Emlékszem, akkor csendült fel nekünk először a „We are the Champions”, és akkor nagyon megszerettük. Azóta erről a számról a közös sikerek, és a Cell kupa jut eszünkbe
Októberben rendezték a Kanizsa Dorottya kupát Siklóson. Ha jól emlékszem ezt a tornát is megnyertük.
Szintén októberben rendezték az XV. Arany János Nemzetközi Kézilabda Tornát Szentgotthárdon. A csapatnak sajnos nem sikerült a dobogón végezni, negyedikek lettünk, (ADA, a Budapesti ASI, és Dorog csapata végzett előttünk) de ez semmit sem vont le abból, hogy milyen jól éreztük magunkat a tornán. Minden nap jó volt a hangulat, főleg este. Egyik nap, ha jól emlékszem voltak táncos fellépők, és diszkó. Az esti órákban az edzők közösen fociztak, és volt hetes dobó verseny is.
Novemberben a 2. Student Komfort Kézilabda kupára utaztunk Szombathelyre. Sajnos nem azt az eredményt sikerült elérnünk, amit szerettünk volna. Habár egész jól kezdtünk, az U12-es korosztályban a Dunaújváros, a Szekszárd és a Balatonszemes csapataival mérkőztünk a csoportból. A Balatonszemest és a Dunaújvárost legyőztük, a Szekszárdtól kikaptunk. A csoportunkban körbeverés állt elő, ahol a gólarányok miatt eredményünk alapján csak az ötödik helyért játszhattunk, ahol a Siófokot győztük le. Négy mérkőzésünkből hármat megnyertünk és mégis csak ötödikek lettünk. A Szekszárd két meccset vesztett el, és második lett.
2009.11.21.-én a csurgói XXVII. Eötvös kupán a harmadik helyezést könyvelhette el az akkor még Mikszáth DSE néven futó csapatunk. A Kozármisleny legyőzése után kikaptunk a Mohácstól, így a harmadik helyért játszathattunk a Csurgóval. Ez a csapat sosem szokott nekünk gondot okozni. Sokszor játszottunk egymás ellen, és ismertük egymást. Megvolt a taktikánk, főleg védekezésben, ahol az akkor még Csurgóban játszó Glórira (Novográdecz Glória) kellett figyelnünk, mert ő volt a legjobb. Azóta szerencsére Rebivel (Telkes Rebeka) együtt nálunk játszanak.
2009.12. 13-án egész nap zajlott a Mekito Kupa a sportcsarnokban. Hat csapat részvételével játszhattunk színvonalas, jó mérkőzéseket a szépszámú közönség előtt. A döntőbe veretlenül bejutott csapatunk a Siófok ellen játszott, kik nagyon felszívták magukat a torna végére, és a hivatalos játékidő lejártakor keletkezett döntetlen eredmény után a hétméteres dobásokkal tudtak nyerni.
2010-től az Adidas bajnokságban nem volt kérdés, hogy ki a megye bajnoka! 15-20 gólos győzelmeket arattunk mindenki felett.
Március 19 –én Marcaliban vívta a régiós döntőt csapatunk a Balatonszemes, a Keszthely, a Mecseknádasd és a Mohács ellen. A Mohácsnak sikerült legyőzni minket, másodikként jutottunk tovább a dunaújvárosi országos elődöntőbe. A Mecseknádasddal ismét egy ki-ki meccset játszottunk, és nagy csatában, megérdemelten kb. 1 góllal nyertünk.
Marcaliban minden évben hagyomány, a Városi Díjak átadása. 2010-ben erre áprilisban került sor. Az év utánpótlás csapata díjat 2009-ben elért sikereinkért, és munkánként Mikszáth DSE U12-es korosztályú leány kézilabda csapata néven nyertük el. Ez az alkalom egy amolyan fordulópont volt számunkra. Mindenkit jó érzéssel töltött el, hogy Marcali kitüntettjei között tudhatjuk magunkat. Ha máskor nem is, ezeken az átadókon rájövünk, hogy van értelme csinálni ezt az egészet, és van miért küzdeni! Abban az évben ez az átadói ünnepség ismeretlen volt nekünk. Az átadó után finomabbnál finomabb ételetekből válogathattunk, és akkor még ismeretlen emberek gratulációit fogadhattuk. Fantasztikus érzés volt kiállni azok elé az emberek elé, hogy átvehessük a díjat, és látni a rólunk készített vetítést, melyben összeszedték a legjobb pillanataink, és meséltek rólunk.
A csapat tagjai: Ágoston Kitti, Bán Farkas Dorottya, Bárczi Kata, Gergő Virág, Horváth Zsanett, Jancsek Zsófia, Kardos Evelin, Kovács Fanni, Kuti Bettina, Mezőfi Brigitta, Nagy Jusztina, Sándor Melitta, Sárfi Anett, Szabó Eszter, Szecsődi Laura, Tárnai Dóra és Varasdi Fanni.
Az említett dunaújvárosi országos elődöntőben április 19-én hatalmas meccseket játszva sikerült a továbbjutás az országos döntőbe. Nagy csatában 13-12 arányban győztük a Szeged ellen. A Szeged csapatával is úgy vagyunk, mint a Mecseknádasddal. Általában szoros meccseket játszunk, és fej-fej mellett haladunk, míg nem a végén az győz, kinek több esze, és higgadtsága van.
Az országos döntőt Veszprémben rendezték, ahova szép emlékek fűznek minket a Cell kupa kapcsán. A Győri AUDI ETO, a Ferencváros és az Orosháza személyében hihetetlenül erős mezőnybe kerültünk. Mégis volt 15 perc az országosból, ami csak a miénk volt, mikor azt hittük, hogy bent vagyunk az első négyben. Annyira örültünk, hogy szavakba sem lehetett önteni. Hogy miért csak 15 percig tartott a mennyország? Megint a ludas körbeverés csapdájába kerültünk, és a szabálykönyv szerint, az aznap több gólt lőtt csapat jutott be az első négybe. Az előző meccs után erő „trauma”, és a fáradtság azonban legyűrt minket. Sokan azt mondják: ’Mi lett volna, ha..”. Sajnos ezen felesleges gondolkozni. Csak a szépre kell emlékezni, és arra, hogy Magyarország nyolcadik legjobb csapatta lettünk.
Két nappal az országos után, Tamásiban játszottunk országos elődöntőt a Diákolimpián. A Tamási és a Dunaújváros volt az ellenfél. A Tamásit 24:12 győztük le, a Dunaújvárostól kikaptunk 22:15 arányban. A Dunaújváros megérdemelten nyert, mi pedig testileg-lelkileg el voltunk fáradva. A második helyet szereztek tehát az elődöntőn. A meccs előtt a szülőkkel viccelődtünk, hogy ha nyerünk, kapunk egy óriás pizzát. Sajnos nem jött össze. 🙂
Április elsején a 30 éves Mikszáth iskola által szervezett Jubileumi kupát tartottuk a csarnokban. Egy jól megszervezett torna volt, zenés bevonulással, köszöntővel, népes szurkolótáborral. Megpróbáltunk minden tőlünk telhetőt teljesíteni, hogy itthon tartsuk a tornát, ami majdnem sikerült is. Jól kezdett a csapat, hatalmas, 18:5 arányban megvertük a Siófokot, ami azért számított fontos győzelemnek, mert addig vagy szoros meccseket játszottunk ellenük, vagy megvertek minket. A Körmend sem okozott akadályt, őket 20:7-re győztük le. Az utolsó, és egyben legfontosabb meccsünk az Angyalföldi Sportiskolával volt. Nagy csatában 15:12-re kaptunk ki, és ezzel ezüstérmesek lettünk a tornán. Szerintem nem sokan számítottak ilyen szoros meccsre. Azt gondolom, ha jobban hittünk volna magunkban, és elhittük volna, hogy nyerhetünk, akkor más eredmény lett volna.
És ha nyár, akkor újabb nyári ott alvós kupa. 2010-ben a Fonyód-ligeten megrendezésre kerülő nemzetközi Balaton Kupa volt a célpont. Általában úgy választottunk tornát, hogy az az edzőtáborunk végére essen, hogy felmérjük, mennyire sikerült jól az alapozásunk, és mennyit fejlődtünk más csapatokkal szemben. Választhattuk volna megint a Cell kupát, de mi lányok döntöttünk úgy, hogy az amúgy is kemény évünk után a nyári kupa ne csak kőkemény kéziről, hanem egy kis nyaralásról is szóljon.
Ez be is igazolódott, hisz a csapatok többsége nem volt nehéz ellenfél számunkra. (Csákvár, Vác, Szigetszentmiklós, Mezőnagymihály, és HRK Kosaca) A selejtezőben minden mérkőzésünket magabiztosan nyertük, csak a Siófok okozott kisebb gondot, ha jól emlékszem. Az elődöntőben a Vácot „megettük reggelire” (23:2), a döntőben pedig 13:10 re, a HRK Kosaca-t vertük meg, és ezzel kupagyőztesek lettünk.
Szerintem mindenki nagyon szívesen gondol vissza erre a tornára. Ahogy a meccsek után lefrissítettük magunkat a Balatonba, és együtt örültünk a győzelmünknek, énekeltünk, vonatoztunk, melytől zengett az egész part. Akkor és ott mindenki megimádta a Balaton kupát, és tényleg az volt benne a legjobb, hogy nem csak a kéziről szólt. Na meg a kisvonatozások. Mindenfele azzal mentünk, közben énekeltünk, és az autósoknak mutogattunk, hogy dudáljanak. Be is vált. J
Boldogan mondhatom, hogy új barátokat is szerezhettünk a Bosnyákok személyében. Nem nagyon emlékszem olyan csapatra, mint a Mostariak, akik ilyen sportszerűek lettek volna. A döntő meccs végén mosolyogva köszönték meg a meccset, pacsiztak, valamelyikük meg is ölelt minket.
Sőt, ők is körtáncot jártak a vesztett meccsük után. Este találkoztunk velük legközelebb, és akkor kezdődött el igazából a barátság. Angolul tudtunk beszélgetni, és nagyon megszerettük egymást. Senki sem gondolta volna, hogy a torna során pont a bosnyákokkal leszünk olyan jó kapcsolatban, hogy később elmenjünk hozzájuk, és közösen tartsuk a kapcsolatot.
November 6-án Siklóson vettünk részt a Kanizsai Dorottya Kupán. Balatonszemes, Siklós, és Kozármisleny volt az ellenfél. Veretlenül nyertük meg a kupát.
November végén ismét a Student Comfort Kupára utaztunk Szombathelyre. A Bükk, az Óbudai Sportiskola, a Körmend, a Kozármisleny és a szombathelyi Sportiskola volt az ellenfelünk. A nyertes csoportmérkőzéseket követően az elődöntőben a Kozármislenyt 14:6-ra vertük, és bejutottunk a döntőbe, ahol a hazai Szombathellyel játszottuk szoros mérkőzést, és a 9-9 döntetlent követően, jöhettek a nem nekünk kedvező hétméteres dobások. Sikerült kilépnünk árnyékunkból, a hetesekkel 11-9-re nyertünk és ezzel miénk lett a kupa. Én arra emlékszem, hogy nekem majdnem kiugrott a szívem a heteseknél. Utána is percekig remegtem, de a boldogság, ami elöntött minket erősebb volt mindennél. A szülők is berohantak a pályára, egyikük örömkönnyeitől küszködve hívta fel az otthoniakat.
Miután megnyertünk két tornát, december 18-án eljött a nagy nap, utaztunk a mostari Karácsonyi Tornára, Bosznia-Hercegovinába.
János bácsi mesélt olyasmit, hogy nem rég a háború szelei söpörtek végig Mostaron. Én például akkor voltam először külföldön, és döbbenetes volt látni a háború okozta kárt. Azért látni, hogy más országokban mi történik, engem elgondolkoztatott. Már amennyire egy 12 éves el tud gondolkozni ilyenen.
Óriási kaland volt mindannyiunk számára. Amikor megérkeztünk, ott vártak minket nagy szeretettel a bosnyákok, és családjaik. Emlékszem, nem lehetett minket lecsöndesíteni. Csapatunk mindegyik tagja egy-egy bosnyák lányhoz lett elszállásolva, míg a kupa tartott. Miután az edzők felírták, hogy ki kihez fog szállásolni, átadtak minket a bosnyákoknak.
Én egy Dea nevű lányhoz, és családjához kerültem. Nagyon aranyosak voltak, és mindent megtettek, hogy a kedvemben járjanak. Az anyuka mindegyik nap finom ennivalókat főzött, este angolul beszélgettünk, és jobban összebarátkoztunk. Teljesen másként éltek, az ételek, és a kultúra is különböző volt. Például az nagyon megmaradt bennem, hogy folyamatosan szinte kiabálva beszélgettek egymással. Na nem azért, mert veszekedtek, hanem ott ezek szerint ez volt a megszokott hangerő. 🙂
Iszonyatosan hideg volt a házakban, és a csarnokban is. A házigazdáknál megpróbáltam rétegesen öltözködni. Emlékszem, az anyuka megkérdezte, hogy nincs-e melegem abban a sok ruhában. Nem is emlékszem, mit válaszolhattam erre hirtelen, vagy mi lett volna a diplomatikus válasz, ugyanis tényleg nagyon hideg volt. Hát, ők megszokhatták az évek során.
A döntőben a RK Metković csapatát győztük le 22-17-re, és megnyertük a kupát. A búcsú elképesztően nehéz volt. Sok bosnyáki lány sírt is. Szerintem ez a kupa az egyik legnagyobb élményünk!
A 2009/2010-es évben az Országos Serdülő Bajnokságba is belekóstolhattunk. Ez komoly erőpróba volt nekünk, hiszen 3-4 évvel idősebb, magasabb, erősebb, és rutinosabb lányok ellen kellett játszani. A szabályok szerint az 1994 után született lányok is játszhattak. Mi 97-98- es születésűek voltunk, valamint két 96-osunk volt. Korábban tapasztalhattuk a játékot idősebbek ellen, mert párunkat az idősebb korosztályba is felvittek plusz erőként. Ezért nem volt teljesen ismeretlen számunkra. Azt gondolom, hogy az OSB egy komolyabb állomás volt a kézilabdázásunk történetében, hisz komoly akarati, és mentális erő, kellett ahhoz, hogy a nagyobbakkal szemben fel tudjuk venni a versenyt
Találtam régebben kimutatott statisztikákat. Nyolc mérkőzésből 2 győzelmünk, és 6 vereségünk volt. A gólkülönbség: 143:180, ami -41, ez az előző szezonban: -120 volt.
A 2010/2011 évi bajnokságban már 10 csapat szerepelt. Erős csoportunk volt, a Moháccsal, Péccsel, Kozármislennyel, és a Tamásival. Három győzelmet arattuk, sikerült megvernünk két szekszárdi csapatot, és a Nagykanizsát, de a többi csapattal is partiban voltunk. Pécsváradtól csak 25:22-re kaptunk ki, Tolnán idegenben csak 24:22-re vesztettünk. Általában 5-6 gólos vereséget szenvedtünk az előrébb álló csapatoktól is. A meccseinket rendszerint az utolsó 10 percben vesztettük el. A diákolimpiában 2×15 percet szoktunk meg, és az OSB- ben 2×25 perc volt a játék idő.
Ebben az évben nagyot léptünk előre a statisztikákat illetően: 285:270, vagyis +5 gól! Ez nagy siker a előző évhez képest!
2011-ben újra folytattuk az OSB-t. Ebben az évben már tapasztaltabbak voltunk, sokat tanultunk a tavalyi évből.
02.20-én megszakítva az OSB-t, a Bumeráng Söröző Kupára utaztunk Siófokra. Az ellenfél a Siófok és a Székesfehérvár volt. A kupa a felkészülést szolgálta, a következő időszak fontos mérkőzéseire. Első meccsünkön a Siófokot vertük meg magabiztosan 3:25-re! (0:13) Ez nagy löketett adott a második mérkőzésünkre, ahol az addig számunkra ismeretlen Székesfehérvári ALCOA volt az ellenfél. Még sosem játszottunk egymás ellen, de amire emlékszem, hogy megleptek minket, és erőszakosak voltak. Egy megnyert első félidőt követően az utolsó 7-8 percben elvesztettük a mérkőzést. Jól kezdtünk, és a végén vesztettük el a meccset egy góllal. Ezüstéremmel tértünk haza.
25-én a régiós döntőre utaztunk, ahol harmadikként nem sikerült a továbbjutás. Tudtuk, hogy nehéz a tovább lépés, hisz úgynevezett halálcsoportba kerültünk. A mi régiónkban lehetett a legnagyobb küzdelem. Bíztatóan kezdtünk, és 16:8 arányban először legyőztük az ASI-t. A következő meccs, a legfontosabb a Mecseknádasd ellen volt. Rájuk készültünk a legjobban. A csapat megerősítette magát több helyről, és fűtötte őket a visszavágás vágya. A korábbi két régiós döntőből miattunk esett ki a Mecseknádasd, és motiváltabbak voltak nálunk, védekezésben kíméletlenek.
Februárban elérkezett a Helvécia kupa, melyre mindannyian vártunk. A torna különlegessége, hogy Bosnyák barátaink is részt vettek rajta. A suliban egészen estig vártunk rájuk, majd elszállásoltuk őket magunkhoz. Körbevezettük őket a városban, és diszkóztunk a Helvéciában. Mindenkinek emlékezetes ez a két nap! A bosnyákok szempontjából főleg azért, mert akkor sem tudtak megverni minket. J
04.29-én az országos elődöntőre utaztunk Szombathelyre. Ez lenne az a nap, melyet mindenki kitörölne emlékeink közül. Vereséget szenvedtünk a Szombathely, és a Győr ellen is. De nem ezek maradtak meg bennünk. János bácsi kijelentette, hogy visszavonul ez edzősködéstől, és nem szándékozik minket tovább edzeni. Valamint azt is megtudtuk, hogy Csiszka (Dudás Krisztina) súlyos betegségben szenved. Döbbenten nézett mindenki maga elé. Lesokkoltunk! Én el sem hittem, amit hallok! Abban reménykedtem, hogy csak viccel, és az idegesség hatására mondta ezeket meggondolatlanul. De nem. Kisgyerekkorunk óta edzett minket, mindennap találkoztunk, együtt voltunk. Nehéz volt a válás mindenkinek.
Az egyik legnagyobb fordulópont akkor érkezett el a csapat történetében, mikor Bea néni megérkezett hozzánk edzőnek. Mindenki a változás reményével indult neki ennek az évnek. Amikor János bácsi bejelentette, hogy elmegy, nem tudtuk, hogyan folytatjuk tovább. Bea néni óriási löketet adott a csapatnak minden szempontból! Tudtunk az eredményeiről, a válogatottságáról, és ez még jobban felspannolt mindenkit. Az ő keze alatt nagyon sokat fejlődtünk, izmosabbak lettük, és az edzések is keményebbek. Motiváltabbak vagyunk, és megtanított minket arra, hogy élvezzük a játékot, és azt, amit csinálunk.
És 2012 júniusban következett az a pillanat, mikor Diákolimpiai bajnokok lettünk! Az utolsó kisiskolás megmérettetésünk volt ez, mellyel beírtuk magunkat Marcali Város sporttörténetébe! Soha labdasportban, ekkora dicsőséget még szerzett csapat városának, iskolájának, és ez fantasztikus érzés! Az a három nap, felejthetetlen számunkra. A közös séták, az esték, és a meccsek, mind óriási emlékek maradnak! Büszkén emlékszünk vissza, hogy a döntőn a polgármester és az iskolaigazgatóink is szurkoltak nekünk. És amikor kipillantottunk a kijelzőre, és 3, 2, 1.. és Diákolimpiai bajnokok vagyunk! 🙂
A csapat tagjai: Ágoston Kitti, Bán-Farkas Dorottya, Bárczi Kata, Dombóvári Dóra, Gerencsér Titanilla, Gergő Virág, Horváth Zsanett, Jancsek Zsófia, Kuti Bettina, Mezőfi Brigitta, Sárfi Anett, Szabó Eszter, Szecsődi LauraBea nénivel a serdülőt kinőve az ifi bajnokságban folytatjuk szereplésünket, és páran abban a megtiszteltetésben vehetünk részt, hogy a felnőtt csapatban is játszunk.
Megpróbáltam minden emlékemet feleleveníteni, a Zoli bácsi kérésére és azt kell, hogy mondjam, jó érzéssel töltött el. Annyi mindent átéltünk a kézilabda során, hogy azt sem tudom, melyik a legszebb emlékem. A sport nagyon sok mindenre megtanított minket, főleg a küzdésre.
Vicces volt végignézni újra a régi képeimet, amikor a kis Mikszáthos szürke mezünkben játszottunk, amit be kellett tűrnünk, a nadrágot pedig a nyakunkig húztuk. Na meg hogy két fejjel kisebb voltam a többieknél, és a legkisebbek közé tartoztam. Nos, mára ez megcserélődött 🙂 Egyre többet fejlődtünk, és mára ott tartunk, hogy nagyobb csapatok közt is meg tudjuk állni a helyünket!
Persze ehhez sok ember segítsége kellett, és a támogatás kifejezetten fontos része volt ennek. Úgy érzem, a küzdeni tudásunkkal nem volt gond. Arra törekedtünk, hogy egy csapatként működjünk, és a fegyelmet is megtanultuk az évek során. Képesek vagyunk egymásért küzdeni! Az egyik legnagyobb öröm számomra, hogy nem egy idegenekből, mindenhonnan összehurcolt csapat vagyunk, hanem egy kisváros iskolából jövő gyerekek, kikbe belenevelték a kézilabdát.
Jött pár új játékos, és hagyták abba páran (valaki sajnos nem önszántából..) de a csapat magja, akikkel 9 év óta űzzük a sportágat, megmaradtunk. Olyan helyeken jártunk, ahova lehet, hogy a kézilabda nélkül nem jutottunk volna el, sőt, külföldön is voltunk. A győzelmek után mindig egy csapatként örültünk, elviseltük a vereségeket, egymást buzdítottuk, segítettünk.
A csapatszellem óriási része sikereinknek.
És azóta mennyi év telt el. A pici két copfos hajú lánykákból érett, magas és elfogultság nélkül sikerben gazdag lányokká váltunk, nagyszerű élményeket szerezhettünk. Néha macerás volt, hogy a tanulás és az edzések mellett nem maradt sok időnk másra, és ez a hétvégénkből is elvett, de mindenért kárpótolt minket az a sok gratuláció, amit kaptunk, az együtt elért sikerek, és az a sok élmény, amit együtt átéltünk.
A szerkesztő megjegyzése:
Ez az írás azért készült, mert a Tanár Úr, kérésem ellenére sem kívánt az elmúlt időszakról beszélni. A lányokkal, több alkalommal szót váltottunk arról, hogy miképpen emlékezzünk meg arról az időszakról, ami része a 20 éves Marcali kézilabda sportnak. Volt több elképzelés, végül minden érdekelt tudtával, a Betti írta meg azt, amit Ő átélt, ami tulajdonképpen ugyan az, amit a csapat tagjai megéltek. Nagy munka volt, sok munka volt! Köszönöm! Köszönjük.
A kicsi lányból nagylány lett, és ezzel a remek írással segített megemlékezni azokról a csodálatos évekről, amit a Tanár Úrral tölthettek együtt … jóban és rosszban. A vége nem lett „happy end” a lányok és tanítójuk között. Ezt nagyon sajnálom. De hogy lássák miből lesz a „cserebogár” legyen a zárszó két kép. Az írás szerzőjéről, Kuti Bettiről két fotó. Köszönöm Betti! Köszönöm lányok! Köszönöm Tanár Úr! Örülök, hogy én csinálhattam mind a két képet!
