
Beszélgetés Dr. Sütő Lászlóval, Marcali Polgármesterével
Az elmúlt napokban több sajtóhírben olvashattuk, hogy a Balatoni üdülőkörzet komoly lehetőséghez, mintegy 300 Mrd Ft címzett fejlesztési forráshoz jut, és ezekről a pályázatokról heteken

Az elmúlt napokban több sajtóhírben olvashattuk, hogy a Balatoni üdülőkörzet komoly lehetőséghez, mintegy 300 Mrd Ft címzett fejlesztési forráshoz jut, és ezekről a pályázatokról heteken

Ez a hetedik választás, amin indultál az elmúlt években. Ezt hova sorolod a nehéz, vagy a könnyű kategóriába? Mielőtt a kérdésedre válaszolnék, szeretném megköszönni valamennyi

„1955-ben született Lajoskomáromban. Általános és középiskolai tanulmányait Veszprémben végezte. 1973-ban érettségizett és ez évben felvételt nyert az ELTE Állam és Jogtudományi Karára, amit 1979-ben cum

Egy összegző beszélgetésre kértem a polgármester urat, amely talán egy kicsit hosszúra sikerült, viszont nagyon sok változás történt Marcali életében 2013 –ban, talán ezért indokolt

Nagyon nehéz éven van túl Marcali. Az év végén érkezett egy jó hír, városunk kapott egy jelentős összeget a kormányzattól, a nem kötelező feladatellátás finanszírozásának

December 17.-én irodájában kerestem fel városunk Polgármesterét, Dr. Sütő Lászlót és arra kértem válaszoljon néhány kérdésemre. Félidőben van az Önkormányzat, 2006 októberében voltak az önkormányzati
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.