
A Kriszta kapus volt … most igazgató Marcaliban
Ismeretségünk kezdete a kézilabdához és az egykori Városi Televízióhoz kötődik. Tatabányán születtél és a sport révén kerültél Marcaliba. Arra kérlek, foglald össze röviden sportpályafutásodat!

Ismeretségünk kezdete a kézilabdához és az egykori Városi Televízióhoz kötődik. Tatabányán születtél és a sport révén kerültél Marcaliba. Arra kérlek, foglald össze röviden sportpályafutásodat!

Kulcsár János a Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája gyakorlati oktatásvezetője, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara „Somogy Szakképzéséért” díjazottja, Marcali Város Alkotói Díjával kitüntetett pedagógus,

Szántó Angéla játékosként és edzőként is megjárta az NB I-et és az NB I/B-t. Játszott az NB II-es bajnokságot megnyerő és feljutó VSZSE csapatában, és

Július elsejével Kerner Krisztinát nevezték ki a Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatójává. Ennek kapcsán kértem egy rövid beszélgetésre. Ismeretségünk a kézilabdához és az

Egy régi jó ismerősöm, Bogdán László -HA3TBL- többszöri kérésemre „kötélnek állt” és elbeszélgetett velem, a rádióamatőr hobbijáról. Mindig elmondta, hogy Marcaliban többen nála régebben űzik
Két korábban a Marcali Portálon közölt interjúban is „megszólíttatott” a Széchenyi Zsigmond Szakközép-és Szakiskola, valamint személyében Markhard József, ezért arra kért válaszolhasson a felvetésekre. Ha
Már decemberben is az a hír járta Városban, hogy a Széchenyi Zsigmond Szakközép-és Szakiskola Kárpát-aljáról érkezett tanulói ebben a félévben már Fonyódon folytatják tanulmányaikat. A
Megkerestem Bodrogi Csabát a Marcali Szakképző Iskola igazgatóját, és arra kértem adjon tájékoztatást olvasóinknak az Iskolával kapcsolatos történésekről. Túl sok a mende-monda a Városban, arra
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.