Sziló … mindenki így ismeri a magyar női kézilabdában Bödör Szilviát, a Marcali VSzSE kapusát. Az a harminc év az NBI és NBI/B –s szereplésre vonatkozik, ha hozzászámoljuk az NBII –es éveket és a kezdetet, az iskolai és utánpótlás csapatokat bizony majdnem 40 éve áll a kézilabda kapuban.
Két alkalommal is megnyerte csapatával a középiskolai Diákolimpiát. Volt ifjúsági válogatott, a Szegeddel a Nemzeti Bajnokság első osztályában bronzérmes. Nyert Magyar Kupát és Bajnokságot strandkézilabdában. Marcali Város 2009-es évben az év sportolója I. fokozatával köszönte meg az addigi pályafutását.
Csurgón születtél 1969 –ben, a város még Marcalinál is kisebb és mégis kézilabda fellegvár. És nem csak napjainkban, hanem már hetvenes évek óta. A férfi kézilabda napjainkban van előtérben, korábban a női vonalon volt több ismert játékos, akik Csurgón kezdtek. Simics Juditra és Balogh Beára gondolok. A Bea Tőled fiatalabb a Simics Judit volt a Te korosztályod? Te mikor kezdted? Hogy lettél kapus? A hetvenes években milyen volt a kézilabda sport Csurgón?
A Simics Jutka egyel felettem járt a gimnáziumban, de Ő egy másik általános iskolába járt, ahogy a Bea is. Az volt az ismertebb iskolai kézilabda csapat. Én hetedikes voltam, amikor komolyabban elkezdtem a 2 –es iskolában. Az egyesben a Határ György volt a testnevelő, aki nagyon komolyan vette a kézilabdát, ők előttünk jártak a városon belül is. Mi voltunk a második csapat.
Volt akkoriban már fedett terem Csurgón?
Á dehogy … kint voltunk az udvaron ameddig lehetett, és volt egy kisterem ami talán 20×10 méteres lehetett ott edzettünk, akkoriban épült a másik iskola és ott már volt rendes pálya. Az NBII –es hazai mérkőzéseket már ott játszottuk.
Én az általános iskolában csak ritkán játszottam tétmeccset, mert a mi csapatunk szinte csak alkalmi csapat volt. A kapuba meg úgy kerültem, hogy tesi órán játszottunk és az egyik lány már unta magát a kapuban és arra kért, hogy cseréljünk egy kicsit. Talán negyedikes, vagy ötödikes lehettem. Cseréltünk … aztán ott ragadtam. 🙂
Ugye szokták mondani, hogy a kapusok egy kicsit mások … „nem teljesen komplettek :-))) ” (Én biztosan nem állnák be, félnék a lövésektől!) … elárulnád nekünk, hogy miért jó kapusnak lenni?
Hát a kapus az egy teljesen külön világ, másképpen gondolkodunk a meccsről. A csapattal vagy, de mégis egyedül vagy. Mi fejben fáradunk el a legjobban, a folyamatos koncentráció, a folyamatos figyelés, az nagyon fárasztó tud lenni. Egy másodpercre sem hagyhatsz ki. Ez a kapusposzt szépsége, és nehézsége.
Következett a csurgói Csokonai Gimnázium, ahol már komolyabb kézilabdás élet volt, ahogy említetted.
A gimnáziumban tanított a Kátai házaspár, akik megszállottak voltak a kézilabdával kapcsolatban. Ők voltak azok, akik megalapozták – véleményem szerint – Csurgón a kézilabda életet. Voltak már korábban is játékosok, akik eljutottak az NBI –ig. Én például jól emlékszek a kapus Bíró Julira. De az igazán eredményes kézilabda élet elindítása hozzájuk köthető.
Engem már vártak, amikor a gimibe kerültem. Magas lány voltam, nem féltem a kapuban, nem volt kérdés, hogy kézilabdázni fogok! 🙂
Egyébként amikor gimnazista lettem akkor egyből bekerültem a Csurgó NBII –es csapatába is. Nagyon jó csapatunk volt a saját korosztályunkban a gimiben is. Nyertünk Középiskolás Olimpiát a csapattal 1984 -ben, én akkor voltam elsős, az ország legjobb középiskolás csapata voltunk a korosztályunkban. A következő években is jól szerepeltünk, emlékeim szerint kétszer is ezüstérmesek voltunk.
Amikor készültem a beszélgetésünkre akkor találtam azt az adatot, hogy te már 1985 –ben ifjúsági Magyar Válogatott voltál. Hogy figyeltek fel Rád.
Győrben játszottunk egy Országos Döntőt a Csapó Erikával felálló győriek ellen, és a válogatott edzője Horváth Lajos volt az ellenfél trénere. Ott figyelt fel rám – nagyon jó meccsem volt a Győr ellen -, és meghívott a válogatottba.
Voltam néhány összetartáson, de hát akkor a pestiek előnybe voltak … a „világvégéről” nehéz volt válogatottnak lenni. Lassan „kikoptam” …hárman voltunk, két pesti lány és én. Amikor kialakult a keret már nem kellett három kapus, én maradtam ki. De játszottam válogatottként meccset is. Halléban voltunk egy nemzetközi tornán, én inkább az összetartásokon szerepeltem.
Leérettségiztél… hogyan tovább?
Maradtam még egy évet Csurgón, játszottam a város csapatában, és szándékaim szerint a következő évben szerettem volna a Testnevelési Főiskolára menni. Közben kerestek Szombathelyről, hogy menjek a főiskolai csapatba, a szüleim nagyon szerették volna, de én nem akartam, mert a TF volt a cél számomra.
De csak erőltette a Szombathely és hát a szüleim is ösztökéltek. Pótfelvételit csináltak, mondtam, hogy úszni sem tudok… mondták nem baj … sorolhatnám a kifogásaimat, de nem számított.
Aztán én mégis csak „elszabotáltam” a felvételit, mert a TF volt az álom. Gyakorlatilag mindent elrontottam a felvételin …, mai eszemmel már tudom, hogy „hülyeség” volt mert onnan is átmehettem volna TF –re. Nem vettek fel …
Maradtam Csurgón. A következő évben persze nem úgy alakult, ahogy azt terveztem, mert jött a Vasas. A Rácz Mariann elment Ausztriába és kerestek kapust … leigazoltam, a felnőtt csapathoz kerültem az NBI –be 1988 –ban. Sajnos októberben kiment a bokám … részleges szalagszakadás … gipsz … és ami velejár. Amikor rendbejöttem akkor kölcsön akartak adni, Nagykanizsára. Én nem egyeztem bele, nagy balhé volt még a munkaügyi bíróságot is megjártam. Megnyertem a pert, és eljöttem haza Csurgóra.
Gondolom híre ment a kézilabdás körökben, hogy egy fiatal játékos kikényszeríti a szerződött jogait…
Még az akkori legismertebb bulvár lap a Mai Nap is cikkezett róla, egyébként nem lett „rosszhírem” a nyakasságom miatt, mert később még a Vasas is hívott vissza.
Tehát Csurgó … a Kátai tanár úr nem hagyta, hogy kikerüljek az élvonalból. Írtunk levelet minden NBI –es csapatnak.
Hívtak próbajátékra Dunaújvárosba, Veszprémbe. A Dunaújváros leigazolt volna, pénteken voltam náluk és úgy volt, hogy hétfőn már úgy megyek vissza, hogy megcsináljuk a szerződést és maradok.
Mire hazaértem már ott volt a levél, hogy a Szeged is vár próbajátékra hétfőn. Én persze közöltem a szüleimmel, hogy mielőtt végleg elkötelezném magam a DUNAFERR –hez megnézem Szegedet.
Persze otthon megint csak megkaptam a magamét, hogy a biztos helyett a bizonytalant választom. Én meg csak makacsabb lettem… elmentem Szegedre, és ott ragadtam három és fél évig (90-93). Bronzérmet nyertem velük az első osztályban!
1993 augusztusában jöttem Zalaegerszegre a CAOLA csapatába. 1996 –ig játszottam Egerszegen, ott ismertem meg a Tóth Pistit, aki később hívott a Marcalihoz, és itt is voltam 2 évet az NBI –ben. Tehát ha igaz 10 évig védtem az első osztályban.
Amikor a CAOLA megszűnt maradtam Egerszegen az NBI/B –s csapatban. Hívtak több felé – ekkor hívott a Vasas újra – de meggyőztek, hogy maradjak mert szerettek volna visszakerülni az NBI –be.
Maradtam … félév múlva meg kirúgtak minket az Utasi Ágóval együtt … persze megint csak bíróságra mentem mert nekünk volt igazunk. Nyertük … bár pénzt azóta sem láttunk, erkölcsi győzelem volt.
A tavaszi szezont Körmenden játszottam NBII –ben. A Major Andi és a húga a Maca játszott ott akkoriban a CAOLA feloszlása után. A Tóth Pisti keresett meg minket, hívott minket Marcaliba.
A Marcali akkor lett bajnok az NBII –ben a Kiss Lacival, aki nem akart felsőbb osztályban edzősködni, akkor került oda a Tóth Pisti és kezdte el összeállítani azt a csapatot, amelyik végül két szezonban NBI –et játszott és sok éven át az NBI/B élcsapata volt.
Milyen Marcaliban kézilabdázni? 1998 óta itt vagy … két rövid időszakot kivéve amikor a lányaid születtek. 2007 –ben a nagylányod de 2008 –ban már visszajöttél, a kisebbik lányod 2010 ben született, akkor volt egy kitérő Hévízre 2011 –ben, de hívtunk 2012 –ben és megint jöttél Marcaliba.
Hévízre azért mentem, mert a Zoé mellett közelebb volt Hévízre járni. Az utazás könnyű volt, mert volt csapattársam aki Egerszegről járt kocsival, és jobbára csak a meccsekre jártam.
Marcali … Nagyon jó volt, és most is jó itt kézilabdázni. Itt nagyon szeretik a sportot, a szurkolók akkor is mellettünk voltak, amikor az NBI –ben nem voltunk eredményesek. Soha nem szidtak bennünket! Ez a csarnok tele volt, és a közönség velünk volt! És mindig megtapsoltak minket! És most is.
Kevés helyen van ennyi néző egy NBI/B –s kézilabda meccsen, mint Marcaliban. Talán ma már kevesebben vannak, de még mindig kitartanak. Itt is szeretném megköszönni a hűségüket! Tényleg jóban-rosszban együtt vagyunk!
Van startkézilabdás múltad is, hiszen válogatott voltál, Magyar Bajnok és Magyar Kupagyőztes is voltál. Szereted?
2005 –ben lettem válogatott és a 2006 –os szezonban nyertünk magyar bajnokságot. Igen szeretem tényleg jó kiegészítő nyáron. És mindig nagyon jó társaság jött össze. De ma már nem járok.
Így a végén egy kicsit a családodról. Két kislányod van, elég későn születtek. Feltételezem ebben közrejátszott a kézilabda. Ők sportolnak?
Igen ez így volt… mindig úgy alakult, hogy várjunk még egy évet, mert van feladat és játszani szeretnék. De aztán megszületett a nagylányom majd a kisebbik is.
Persze sportolnak Ők is, de nem kézilabdáznak hanem a Zóra atletizál a kisebbik Zoé pedig balettozik … nyugodtan nevezhetjük sportnak azt is. A nagyobbik most kerül válaszút elé, és ahogy mondja az atlétika mellett kötelezi el magát.
Én hetente háromszor jövök Marcaliba, a férjem van velük esténként, de nagyon önállóak a lányok is. Jól megoldja a család ezt a távollétet.
Mindig udvariatlannak tűnik, ha egy hölgyet a korával kapcsolatban kérdezik, de Te olyan sportteljesítményt nyújtasz még manapság is, hogy nem kérdés a fiatalságod! De a 48 év az 48 év. Nem csodálkoznak, hogy még most is eljársz Zalaegerszegről Marcaliba védeni? – teszem hozzá nagy örömünkre!!
Sokan megkérdezik, de én azt mondom, hogy amíg hívnak és érzem, hogy szükség van rám, amíg bírom, akkor miért ne? Fizikailag semmi gondom, a kapusok azért mindig tovább játszanak mint a mezőnyjátékosok, hiszen más a terhelés, ahogy korábban említettem fejben fárad el jobban egy kapus. Én úgy gondolom ha szükség van rám akkor csinálom tovább.
Köszönöm a beszélgetést! És köszönöm a védéseidet! Tudod … „kapusunk van nem portásunk! Hej! Hej!”
