Beszélgetés Móring József Attilával, körzetünk országgyűlési képviselőjével

2018. május végén beszéltünk legutóbb, gondoltam az év elején aktuális lenne néhány kérdést feltennem a választókerület, és Marcali aktuális ügyeivel kapcsolatban.

Az elmúlt év egy jelentős része feltételezem számodra is, és a települések számára is a TOP pályázatokkal kapcsolatos feladatokkal volt kapcsolatban. Mint a Területi Operatív Program (TOP) végrehajtásával megbízott miniszteri biztos teljes rálátásod van a programra. Hogy áll a közel 44 Mrd forint felhasználása a megyében és a választókerületedben?

Mindig készséggel állok rendelkezésre, így ezúttal is, különösen annak fényében, hogy a Marcali Napló főszerkesztője szerint „profilidegen” az országgyűlési képviselő véleménye a város dolgairól, onnan „kiradíroztak”. De hagyjuk is a kicsinyes politikai játszmákat, beszéljünk a lényegről.

Véleményem szerint a megyei 43,5 milliárd és ebből a mintegy 12 milliárd forint választókerületi forrás felhasználása megfelelően halad. Voltak-vannak nehezítő tényezők (pl. vita Brüsszellel, akik nem minden általunk fontosnak ítélt célt kívántak támogatni, aztán a bérek és az árak is emelkedtek az elmúlt két esztendőben) de alig hallani visszaadott projektről. Az elmúlt évtizedek legjelentősebb fejlesztései zajlanak a településeken, aminek örülnünk kellene. Ehelyett néhány önkormányzat inkább kesereg, fanyalog, panaszkodik, mintha a sok felújítás meg új építés inkább nyűg lenne öröm helyett. Pedig kár a sikereket eltagadni, és a nehézségek ellenére is nagyot lépnek előre azok, akik pályáztak.

Tudom, már 2018-ban volt egy előzetes felmérés a Magyar Falu Programmal kapcsolatban körzeted falvaiban, és nyilván a begyűjtött adatoknak, ötleteknek hasznát vette a kormányzat a pályázat meghirdetésekor. Februárban indul a Magyar Falu Program mire pályázhatnak majd kistelepüléseink? Van a megyének, járásnak saját keret összege?

Orvos- és szolgálati lakásokra, orvosi eszközökre, óvodára és bölcsődére, belterületi utakra és járdákra, falubuszok cseréjére, polgármesteri hivatalok felújítására, temetők fejlesztésére lehet pályázni az 5 ezer fő alatti településeknek, mintegy 100 milliárd forintra 2019-ben. Ezen felül van 50 milliárd forint az alsóbbrendű utak felújítására. Örömteli, hogy ezek nem egyszeri támogatások, hanem 2022-ig biztosan minden évben kiírásra kerülnek a pályázatok.

Cél, hogy a vidék népesség megtartó ereje növekedjen, minél több szolgáltatást lehessen a kistelepüléseken is elérni. A pályázati kiírásoknál figyelembe vették a polgármesterek javaslatait, amiket ezúton is köszönök. A források nincsenek megyékre, vagy járásokra lebontva, de nagyon jó kapcsolatom van az illetékes kormánybiztossággal, remélem, tudok a somogyi falvaknak segíteni minél több forrást lehívni.

Működik a Modern Városok program a megyeszékhelyeknek, kezdődik a Magyar Falu Program, Modern Kisvárosok Program nem lesz?

Érdekes a felvetés, de ilyen program nem lesz. A TOP-os és EFOP-os forrásokból a járási székhelyek jelentősen részesültek, a kisvárosoknak több jutott, mint a falvaknak, Marcaliba közel 4 milliárd fejlesztési forrás érkezett, illetve érkezik, a legtöbb a megye települései közül. Így „bünteti” a Kormány a várost… Ráadásul a célokat nem központilag döntötték el, hanem a tervek itt helyben születtek és a megvalósítás is helyben dől el. Persze nem lehet évtizedek lemaradását teljesen ezzel sem eltüntetni, de szerintem rendkívül jelentős lépések történnek. Új munkahelyek jönnek létre, középületek, közterületek újulnak meg. Viszont meg kéne tanulnunk együtt örülni a közös sikereknek…

Néhány régóta húzódó ügyről kérdeznélek a továbbiakban. A járás, a város megkerülhetetlen problémája a Kórház. Arra kérlek, tájékoztasd olvasóinkat a legfrissebb hírekről.

Az elvi döntés megszületett a kórház önállóságának megteremtéséről, ez a legfontosabb. Huszti Gábor alelnök úrral számos tárgyaláson, egyeztetésen vettünk és veszünk is részt folyamatosan, hiszen orvosok nélkül a legjobban felszerelt épület sem tud gyógyítani. Az induláshoz és a működéshez jelentős forrás is szükséges. Az a cél, hogy a kórház-rendelőintézet mellett egy rehabilitációs központ működjön. A jelenleg meglévő osztályok ágyszámát és a szakrendelésen elérhető szakmák számát, illetve a rendelési időket is bővíteni kell. A 2016-os integráció indokolt volt, de az idő már túlhaladt azon a megoldáson. A hisztériakeltés helyett higgadt párbeszédre van szükség, amelyből a város sem maradhat ki. Lehet mikrofonok előtt handabandázni de inkább azt keressük, hogyan tudunk az emberek érdekében cselekedni.

Abban mindig egyetértettünk, hogy nagyon nagy szükség lenne az utak rendbetételére a körzetben. Sajnos 2018 -ban csak egy 7 km -es szakasz készült el az öreglaki úton. Továbbra sem történik semmi az autópálya és Marcali közötti szakaszon a 68 -as úton. A kormányzati kommunikációban olvasom, hogy idén több forrást szánnak a gondok orvoslására de tényeket, konkrétumokat nem találok. Neked biztosan több információd van …. szóval mire számíthatunk 2019-ben utak ügyében?

Tudod, szerintem meg nem „csak 7 km szakasz készült el”, hanem végre elkezdődött és az elkövetkezendő két esztendőben be is fejeződik az Öreglak-Marcali út teljes felújítása! A 68-as miatt Szászfalvi képviselő úrral közösen lobbizunk, mert nemcsak az általad említett szakasz rossz, hanem a déli részeken is találhatunk kátyús, gyűrött kilómétereket. Kértük, hogy a „sédi” út balesetveszélyességét szüntessék meg, ez a közútkezelő saját forrásából meg is történt.

Az útjainkra eddig soha nem látott mennyiségű forgalom zúdul és sok évtizedes elmaradás van a felújításokban. Ezért van az idén először 50 milliárdos kistelepülési útalap, ami jövőre már 85 milliárd lesz. Nyilván ebből a pénzből sem újul meg minden útszakasz egy csapásra, de érzékelhető változások lesznek, nemcsak javítások készülnek, hanem új utak is épülnek végre.

Van néhány ingatlan Marcaliban ami ismét állami tulajdonba került és kihasználatlanul áll. Az egyik ilyen a volt tüdőgondozó épülete. Marcali kérte az Államtól de elutasították, tudomásom szerint idősek otthonát szeretett volna város létrehozni pályázati forrásból. Aztán hallani lehetett, hogy a BM épít egy új járási-városi kapitányságot … Van híred az ingatlannal kapcsolatban?

Információm szerint a következő kettő új rendőrkapitányság egyike Marcalié lesz és a lehetséges helyszín az általad is említett ingatlan. De ha mégis máshol lesz az új kapitányság, akkor ezt egészen biztosan hasznosíthatja majd a város. Azt látom, ezeknek az egykor városi, majd állami tulajdonba került ingatlanoknak a hasznosítása, felújítása valamiért rendkívül nehéz itt Marcaliban. Egyre csak azt hallom, rossz partner az állam, a KLIKK, a szakképzési centrum, az államkincstár, a megye…mindenki. Ez méltánytalan, igazságtalan és valótlan is. Talán ha jobb lenne az együttműködés, annak egyértelműen az itt élők látnák hasznát! Egy városi épület esetén nem az a döntő, mi (ki) szerepel a tulajdoni lapon, hanem az, mit lehet vele kezdeni, hogyan lehet (adott esetben a tulajdonossal együtt) hasznosítani, csinosítani. Azt mondani sértődötten, hogy a csúnya állam elvette tőlünk, nem adnak hozzá (elég) pénzt, azt egyszerűbb, de semmiképpen nem szolgálja az itt élő emberek érdekét.

A volt SZTK épülete lassan teljesen tönkre megy. Tudomásom szerint a város visszakérte, de elutasították. Parkolót szeretett volna létrehozni vagy a kórházi dolgozóknak, és akkor felszabadult volna sok hely a kórházon belül közel az épülethez, vagy vegyes felhasználással. Van az Államnak valamilyen célja a telekkel, épülettel azért nem adja?

A régi SzTK-ra is az előbbiek igazak. Miért ne lehetne hasznosítani? Miért akarna az állam rosszat az épülettel? Miért akarna az állam rosszat a városnak? Szerintem itt a legjobb esetben is félreértés van… a különböző állami szerveket, akikkel az ingatlanok hasznosítása kapcsán és különböző feladatellátások miatt kapcsolatba kerül a város, talán szerencsésebb lenne partnerként tekinteni ellenség helyett. Egészen biztosan előbbre tartanánk.

Elkezdődött a „Szaki” felújítása, 2018 ban csak a főépületre futotta, és csak kívülről. A tornatermi szárny, és a tanműhelyek is megérettek a felújításra, nagyon hamar rendbe kéne tenni az iskola vizesblokkjait. Van információd a lehetséges folytatásról?

A SZAKI felújítása három forrásból: pályázati pénzből, a szakképzési centrum saját forrásából és a város anyagi áldozatvállalásából jött létre. Remek példája volt ez a projekt egyébként az imént említett szükséges és hasznos együttműködésnek, magam is örömmel vettem részt benne. Természetesen a munkák tovább folynak, hiszen az intézmény fontos bástyája a szakképzésnek, remekül működnek együtt több helyi vállalkozással is. Amennyiben komolyan gondoljuk a kórház hosszútávú, zavartalan működését, akkor az egészségügyi képzésbe is be kell kapcsolódni.

Napokon belül kezdődik a Noszlopy felújítása TOP forrásból és ez nagyon jó hír! De sajnos a Mikszáth is egyre több problémával küzd. A Gimnázium épülete is meglehetősen elhasználódott … van remény a rendbetételére? Lesznek újra pályázatok az oktatási intézmények felújítására?

Az oktatási és kulturális intézmények felújítására folyamatosan nyílnak meg pályázatok. Ismét az együttműködésre tudom csak felhívni a figyelmet. A gimi lepusztulását különösen szomorúan látom, hiszen egykor magam is oda jártam. Kérdés: város számára fontos-e, hogy gimnáziuma legyen? Mert ha igen, akkor közösen kell keresnünk a lehetőségeket! Ott nemcsak az elhasználódott épület a gond, hanem a drasztikusan csökkenő gyereklétszám miatt van veszélyben a lét… tegyük vonzóvá újra azt az iskolát is, legyen sikk oda járni! Ezt a tantestület bármennyire is igyekszik, csak magában nem tudja elérni.

Még nem zárult le a jelenlegi ciklus az Uniós pályázatoknál, de szinte 100% lesz a felhasználás a hírek szerint. Gondolom már elkezdődött a következő 7 éves ciklus tervezése. Mik lesznek a prioritások?

A 2020 utáni időszak támogatásairól még nincs szó, miután a költségvetés sem került elfogadásra. De már készülhetünk az új fejlesztési ciklusra, akár holnaptól. Próbáljuk meg más szemüvegen keresztül nézni a körülöttünk lévő világot. Rém egyszerű: ami jó, annak szabad örülni! Egy biztonságos, gyarapodó országban élünk, amelyben mindannyian megtalálhatjuk a boldogságot.

Marcali egy hangulatos, ígéretes lehetőségekkel bíró város, elég közel, de pont elég távol is a nyüzsgő Balatontól. Sokat beszélgetek az itteniekkel és szomorúan tapasztalom, hogy sok a keserű, lemondó, zsörtölődő hang és kevesebb az optimista beszéd. Pedig az, hogy hogyan érezzük magunkat az otthonunkban, az rajtunk is múlik!

Az évek során megtanultam, hogy a politika jobbá alakíthatja az életünket, de szebbé mindenki maga teheti. A magam részéről továbbra is partnerséget ajánlok mindenkinek, aki jobbá és szebbé tenné Marcalit, mert szeretem ezt a várost!

Köszönöm a lehetőséget, hajrá Marcali!

Köszönöm a beszélgetést!

Megosztás a Facebookon

Legújabb cikkek

Cikkek időrendben