
Beszélgetés Laczó Tímeával …
Volt NBI/B –s kézilabdás, kosárlabda edző, atlétaedző a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium testnevelő tanára. Ismeretségünkből eltelt jó pár év, amikor megtudtam, hogy kézilabdáztál, sőt játszottál

Volt NBI/B –s kézilabdás, kosárlabda edző, atlétaedző a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium testnevelő tanára. Ismeretségünkből eltelt jó pár év, amikor megtudtam, hogy kézilabdáztál, sőt játszottál

A Marcali VSZSE megalakulásának 20 éves évfordulóját ünneplő cikksorozatnak a felnőtt férfi kosárlabda történetét feldolgozó írását olvashatják a következőkben. Beszélgető partnerem a „Bubu” és a

Folytatódik a Marcali VSZSE megalakulásának 20. évfordulójához kapcsolódó interjú sorozat. Ez alkalommal a diákkosárlabda múltja került „terítékre”. Bőle László, a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola

A második részét olvashatják annak a cikksorozatnak, amelyik a 20 éves Marcali VSZSE kézilabda csapatáról szól. Ez alkalommal az 1998- 2010 közötti időszakot ismerhetik meg.

Amikor 2012 decemberében megkerestem a Kiss Lacit, hogy szeretnék egy „nagyobb terjedelmű” cikket írni a Marcali VSZSE elmúlt 20 évéről, benne a Csarnok történetéről, készséggel

A Somogy Megyei Sportszövetség által alapított Életműdíj 2013. évi díjazottja Ivusza István. Már fiatalon nagy érdeklődést mutatott a sport iránt, és több sportágban is eredményes tudott

Marcali egyik jól ismert polgára Silinger István akit ezen a néven ha jól gondolom kevesen ismernek. A Zsiga-Szeró Kerékpár szerviz és szaküzlet tulajdonosa, a Marcali

Egy régi jó ismerősöm, Bogdán László -HA3TBL- többszöri kérésemre „kötélnek állt” és elbeszélgetett velem, a rádióamatőr hobbijáról. Mindig elmondta, hogy Marcaliban többen nála régebben űzik

A Calympa Énekegyüttes 2010-ben alakult a marcali Calypso Kórus tagjaiból. Első bemutatkozásukra a Calypso 2009-es karácsonyi koncertjén került sor, de ekkor még nem szerepeltek önálló

Városunk újabb büszkeséggel lett gazdagabb. A Marcali születésű Gájer Bálint a híres The Voice meghallgatásán tűnt fel, és most a legjobb 24 tehetséges énekes között
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.